- Mi a baj, Hercegnő? - aggodalmaskodott. Hercegnőnek hívott. Előtte senki nem becézett így. Nathaniel is sokféleképpen hívott, például, szívem, szerelmem, édes, életem, cica, angyalom, macim. Ó nem! Az én voltam. Én hívtam így őt. Ő volt az én nagy és félelmetes macim. Raphael becézése megnyugtatott, mint maga az arkangyal jelenléte is. - Jól vagy? - húzott vissza a valóságba a hangja. Gyorsan bólintottam, de nem sikerült meggyőznöm Őt. Szerencsémre nem firtatta a dolgot. - Azért jöttem, mert gondoltam lennének kérdéseid még, amiket nyugodtan feltehetsz nekem és én válaszolok rájuk.
Gondolt rám. Ez meglepett. Rokonszenves és egyáltalán nem olyan félelmetes, mint első látásra, Mégis próbáltam tartózkodóbb lenni. Hiszen Nathaniel-ben is megbíztam és mi lett a vége... Nem! Még egyszer nem fogom elkövetni azt a hibát.
- Miért vagyok itt?
- Mert te vagy az éjszülött - nézett rám, mintha... sajnálna? De miért?
- Mit jelent az, hogy éjszülött? - értetlenkedtem. Még mindig idegen tőlem ez a szó. Kiráz tőle a hideg.
- Az angyalok háborúban állnak a démonokkal szemben. Isten nem avatkozott bele a háborúba, helyette, hagyott nekünk egy jóslatot."Az éjszülött lesz az angyalok sorsa. Rajta áll, hogy melyik oldal kerül ki győztesen az Ütközetből.,, Az éjszülött fog minket megmenteni. Éjfélkor születtél, ez biztos - itt közbe vágtam.
- Honnan tudod, hogy éjfélkor születtem? Még a szüleim se tudták - értetlenkedtem.
- A nevelő szüleid - javított ki. - Mellesleg ott voltam a születésednél - vigyorgott. - Láttad volna milyen édes baba voltál, amikor a szüleid bemutattak téged az angyaloknak. Nagy esemény volt. Hiszen nem mindennapi, hogy két szeráfnak gyermeke születik. Még soha nem történt meg. Ráadásul, te vagy az éjszülött. Csak úgy ragyogtál, miközben Uriel karjában nevettél - mosolyodott el az emlékek hatására. Tényleg ilyen voltam?
- De akkor hogyan kerültem a nevelő szüleimhez?
- Az első pár hónap békésen telt. Mindenki imádott téged és a szüleid próbáltak minél többet veled lenni. Nagyon szeretnek. Amikor Uriel és Haniel rád nézett, látszott a szemeiken mennyire büszkék rád - tényleg ilyenek lennének? Szerettek és gondoskodtak rólam. A nevelő szüleim csak annyit tettek értem, amennyi szükséges volt. Semmi többet. Megtanultam felnőttnek lenni. - Aztán az egyik éjjelen démonok támadtak meg, téged pedig el akartak rabolni. Az angyalok megvédtek téged, de belátták nem vagy itt biztonságban. Gabriel arkangyal elvitt a volt nevelőidhez és végig figyelt, ahogy felnőttél. Folyamatosan közvetítette mi történt veled. Minden apró pillanatot. Az első lépted, az első szavad. Az első szerelmed, Az első csók. Az első csalódás. Haniel ki akarta nyírni azt a srácot, amiért meg merte bántani a lányát - halkan felnevettem. Ilyen szülőkről álmodtam mindig is. Alig várom, hogy holnap találkozhassak velük. De egy kis félelem is van bennem. Mi lesz, ha nem erre számítottak? Ha egy erőteljes angyalnak képzelnek. Hiszen nekem még szárnyam sincs!
- Raphael kérdezhetek valamit?
- Hisz ezért vagyok itt - mosolygott bátorítóan.
- Ha én olyan erős angyal vagyok, mint ahogy te mondtad, akkor miért nincs szárnyam?
- Van szárnyad csak el van rejtve. Te is beláthatod, hogy az emberek között nem tudtál volna elvegyülni két hatalmas fehér szárnnyal a hátadon. Van egy rejtő varázslat rajtad, ami segítségével el tudtuk rejteni a.....a.....
- Nyögd már ki! - néztem rá feszülten. Csak nem lehet olyan rossz.
- Nos hogy is mondjam... ....a sajátosságaidat - találta meg hangját.
- Ez mit jelent? - elszorult a torkom. Mitől féltem? Hisz lehet, hogy nem is lesz olyan rossz.
- Mikor reggel felébredsz megtudod.
- Minden angyal szőke? Vagy csak te?
- Általában az angyalok szőkék, de vannak kivételek. Például Nathaniel - szemembe könnyek gyűltek, torkom elszorult a név hallatán és ismét kikívánkozott a sírás. Ám ezúttal nem engedtem neki. Tartottam magam az arkangyal előtt. Vajon minden angyal olyan, mint Raphael? Ilyen kedves?
- Arkangyal, milyenek a szüleim? - jutott eszembe a számomra az egyik legfontosabb kérdés. A másik a háborúról szólt, de arról majd később kérdezek.
- Ők Isten legerősebb harcosai. Mégis a szívük aranyból van. Gyengéden bántak veled, és mindentől megvédtek. Haniel kék szemét örökölted. És Uriel hajszínét...
- Ő is barna hajú?
- Nem, ő aranyszőke...
- De én barna hajú vagyok - mutattam rá a nyilvánvalóra. Sötétbarna hajam volt, ami mostanában kicsit kivilágosodott.
- Miért kellett a hajamat is megváltoztatni???
- Mert már kisgyermekként is olyan volt, mint amit a Földön csak festeni tudnak. Mellesleg ha dühös voltál, vagy egyéb erős érzelmeknél, mint például a szomorúság vagy a boldogság. Ugye most már érted?- bólintottam. A Föld. Azt mondta h a Földön. Ha nem ott vagyunk, akkor hol?
- Hol vagyunk?
- Coleum-ban lévő házamban, de holnap miután bemutattunk a szüleidnek, velük fogsz élni, és Haniel fog téged kiképezni a harcra.
- Mit kell majd tennem a harcban? - borzongtam meg. Eddigi nyugis életemet egy csapásra elvesztettem. Most egy háború közepén vagyok, ahol az angyalok - akikben eddig nem hittem - belém helyezték az összes reményüket.
- Le kell győznöd Lucifert és vissza kell zárnod Pragaras-ba, ahonnan megszökött. Az angyalok fognak rád hallgatni.
- Coleum? Pragaras? Hol vannak ezek?
- Te úgy ismered, mint a Menny és a Pokol. Coleum az ősi latin nyelvből ered. jelenti még felvilágot, halhatatlanságot, megdicsőülést, Mennyet, Istent megillető tiszteletet. Pragaras a Poklot jelenti litván nyelven. Haniel zárta be oda, mikor az elárulta a Teremtőt, de Lucifer kiszabadult és háborút inditott. Sokkal erősebb lett és Haniel nem elég erős ahhoz, hogy visszazárja.
- És mi van a testemmel? Amikor Nathaniellel találkoztam, éppen álmodtam, a testem pedig a New York-i házamban volt. Most is ott van?
- Mikor elájultál, automatikusan visszakerültél a testedbe és mi, a házadból hoztunk ide. Én, Nathaniel, és Gabriel.
- Azt hiszem fogynom kéne, ha három erős férfi is kellett ahhoz, hogy elhozzanak - próbáltam viccelődni, ami egy széles mosolyt csalt Raphael arcára.
- Olyan könnyű vagy, mint egy tollpihe - és mintha bizonyítani akarná igazát, felkapott és a levegőben elkezdett pörgetni. Hangosan nevettem és ő is nevetett. Hiányzott ez a fajta könnyedség.
- Ne, Rapha! Tegyél le! - visítottam nevetve. Már ő is hangosan nevetett. Aztán elkezdett csikizni.
- Ne! Nagyon csikis vagyok - csapkodtam a karját, de ez nem hatott.
- Csak akkor ha megígéred, hogy nem akarsz lefogyni - fenyegetett nevetve.
- Ígérem, ígérem!!
- Esküdj!
- Esküszöm - kiáltottam szórakozottan. - Csak tegyél már le!
Azt hiszem, Raphael a 'tegyél le!' utasítást úgy értette 'dobj le'. Ledobott az ágyra, de túlságosan magasról és nagyon a szélére, ugyanis visszapattantam, és leestem a földre nagyot koppanva. Raphael odalépett hozzám és fürkészően nézte az arcomat sérülés után. Igyekeztem nagyon komoly és fájdalmas arcot vágni.
- Rapha,fáj...nagyon fáj - nyögtem fel és a visszatartott nevetéstől könnyben úszott a szemem, ami pont kapóra jött, mert úgy tűnt a fájdalom miatt vannak ott.
- Hol fáj, Beth? Gyógyító arkangyal vagyok, tudok segíteni - nézett rám aggódva, annyira, hogy már majdnem megsajnáltam. De csak majdnem. - Sajnálom, hogy dobáltalak.
- Borzasztóan fáj - préseltem ki egy könnyet a szememből.
- Mid fáj? - komolyan ránéztem és tátogtam egy kicsit, mintha a fájdalom elvitte volna a hangomat, majd szép lassan elkezdtem beszélni.
- Az fáj Rapha, hogy...
- Mi fáj? - nézett rám sürgetően.
- Az, hogy nem tudod...
- MIT NEM TUDOK???
- Hogy mit jelent az, hogy tegyél le - kirobbant belőlem a nevetés ésúgy néztem Raphael bosszankodását.
- Borzalmas vagy - mosolygott rám gyengéden. - Magadra hagylak, hogy pihenhess egy kicsit és reggel érted jövök, és bemutatlak majd a szüleidnek, de előtte még Gabrielnek is. Ő ismer téged. Figyelt és vigyázott rád - mondta, majd felsegített míg én lefeküdtem az ágyra Ő lekapcsolta a lámpát.
- Jó éjt, arkangyal!
- Jó éjt, Hercegnő! - majd kiment a szobából.
És ekkor rájöttem valamire. Bízok benne. Bízok Raphael-ben. Alig egy napi ismeretség után, úgy éreztem, mintha már évezredek óta ismerném. Gondolataim másfelé terelődtek. Reggelre valószínűleg, lesz két hatalmas szárny a hátamon, a barna tincseimet, aranyszőke fürtök cserélik le. A szüleimnek tetszeni fogok? Remélem. Nagyon szeretném megismerni őket, de egy kis tartózkodás is volt bennem. Ahogy egyedül maradtam, ismét betört Nathaniel a gondolataim közé és bár Rapha, segített egy kicsit megfeledkeznem róla, a sötétség minden emléket levetített csukott szemeim előtt, míg végül rá gondolva merültem mély álomba, életem egyik legmeghatározóbb napja előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése