Chapter 3 Somehow I trust him

Sírásom lassan alábbhagyott, ahogy a hitem is bárkiben. Kb. fél óra telhetett el, amíg rendezhettem az érzéseimet, mikor kopogott valaki, majd választ sem várva nyitott be. Nathaniel-re számítottam, helyette mégis Raphael fejét pillantottam meg. Gyorsan letöröltem sírásom árulkodó jeleit és kérdőn pillantottam az arkangyalra. Reméltem, hogy nem vette észre mennyire megtört vagyok, ámde nem volt szerencsém.
- Mi a baj, Hercegnő? - aggodalmaskodott. Hercegnőnek hívott. Előtte senki nem becézett így. Nathaniel is sokféleképpen hívott, például, szívem, szerelmem, édes, életem, cica, angyalom, macim. Ó nem! Az én voltam. Én hívtam így őt. Ő volt az én nagy és félelmetes macim. Raphael becézése megnyugtatott, mint maga az arkangyal jelenléte is. - Jól vagy? - húzott vissza a valóságba a hangja. Gyorsan bólintottam, de nem sikerült meggyőznöm Őt. Szerencsémre nem firtatta a dolgot. - Azért jöttem, mert gondoltam lennének kérdéseid még, amiket nyugodtan feltehetsz nekem és én válaszolok rájuk.
Gondolt rám. Ez meglepett. Rokonszenves és egyáltalán nem olyan félelmetes, mint első látásra, Mégis próbáltam tartózkodóbb lenni. Hiszen Nathaniel-ben is megbíztam és mi lett a vége... Nem! Még egyszer nem fogom elkövetni azt a hibát.
- Miért vagyok itt?
- Mert te vagy az éjszülött - nézett rám, mintha... sajnálna? De miért?
- Mit jelent az, hogy éjszülött? - értetlenkedtem. Még mindig idegen tőlem ez a szó. Kiráz tőle a hideg.
- Az angyalok háborúban állnak a démonokkal szemben. Isten nem avatkozott bele a háborúba, helyette, hagyott nekünk egy jóslatot."Az éjszülött lesz az angyalok sorsa. Rajta áll, hogy melyik oldal kerül ki győztesen az Ütközetből.,, Az éjszülött fog minket megmenteni. Éjfélkor születtél, ez biztos - itt közbe vágtam.
- Honnan tudod, hogy éjfélkor születtem? Még a szüleim se tudták - értetlenkedtem.
- A nevelő szüleid - javított ki. - Mellesleg ott voltam a születésednél - vigyorgott. - Láttad volna milyen édes baba voltál, amikor a szüleid bemutattak téged az angyaloknak. Nagy esemény volt. Hiszen nem mindennapi, hogy két szeráfnak gyermeke születik. Még soha nem történt meg. Ráadásul, te vagy az éjszülött. Csak úgy ragyogtál, miközben Uriel karjában nevettél  - mosolyodott el az emlékek hatására. Tényleg ilyen voltam?
- De akkor hogyan kerültem a nevelő szüleimhez?
- Az első pár hónap békésen telt. Mindenki imádott téged és a szüleid próbáltak minél többet veled lenni. Nagyon szeretnek. Amikor Uriel és Haniel rád nézett, látszott a szemeiken mennyire büszkék rád - tényleg ilyenek lennének? Szerettek és gondoskodtak rólam. A nevelő szüleim csak annyit tettek értem, amennyi szükséges volt. Semmi többet. Megtanultam felnőttnek lenni. - Aztán az egyik éjjelen démonok támadtak meg, téged pedig el akartak rabolni. Az angyalok megvédtek téged, de belátták nem vagy itt biztonságban. Gabriel arkangyal elvitt a volt nevelőidhez és végig figyelt, ahogy felnőttél. Folyamatosan közvetítette mi történt veled. Minden apró pillanatot. Az első lépted, az első szavad. Az első szerelmed, Az első csók. Az első csalódás. Haniel ki akarta nyírni azt a srácot, amiért meg merte bántani a lányát - halkan felnevettem. Ilyen szülőkről álmodtam mindig is. Alig várom, hogy holnap találkozhassak velük. De egy kis félelem is van bennem. Mi lesz, ha nem erre számítottak? Ha egy erőteljes angyalnak képzelnek. Hiszen nekem még szárnyam sincs!
- Raphael kérdezhetek valamit?
- Hisz ezért vagyok itt - mosolygott bátorítóan.
- Ha én olyan erős angyal vagyok, mint ahogy te mondtad, akkor miért nincs szárnyam?
- Van szárnyad csak el van rejtve. Te is beláthatod, hogy az emberek között nem tudtál volna elvegyülni két hatalmas fehér szárnnyal a hátadon. Van egy rejtő varázslat rajtad, ami segítségével el tudtuk rejteni a.....a.....
- Nyögd már ki! - néztem rá feszülten. Csak nem lehet olyan rossz.
- Nos hogy is mondjam... ....a sajátosságaidat - találta meg hangját.
- Ez mit jelent? - elszorult a torkom. Mitől féltem? Hisz lehet, hogy nem is lesz olyan rossz.
- Mikor reggel felébredsz megtudod.
- Minden angyal szőke? Vagy csak te?
- Általában az angyalok szőkék, de vannak kivételek. Például Nathaniel - szemembe könnyek gyűltek, torkom elszorult a név hallatán és ismét kikívánkozott a sírás. Ám ezúttal nem engedtem neki. Tartottam magam az arkangyal előtt. Vajon minden angyal olyan, mint Raphael? Ilyen kedves?
- Arkangyal, milyenek a szüleim? - jutott eszembe a számomra az egyik legfontosabb kérdés. A másik a háborúról szólt, de arról majd később kérdezek.
- Ők Isten legerősebb harcosai. Mégis a szívük aranyból van. Gyengéden bántak veled, és mindentől megvédtek. Haniel kék szemét örökölted. És Uriel hajszínét...
- Ő is barna hajú?
- Nem, ő aranyszőke...
- De én barna hajú vagyok - mutattam rá a nyilvánvalóra. Sötétbarna hajam volt, ami mostanában kicsit kivilágosodott.

- Emlékszel, hogy mit mondtam a rejtő varázslatról? - mondta jelentőségteljesen. A hajam színét is megváltoztatták?
- Miért kellett a hajamat is megváltoztatni???
- Mert már kisgyermekként is olyan volt, mint amit a Földön csak festeni tudnak. Mellesleg ha dühös voltál, vagy egyéb erős érzelmeknél, mint például a szomorúság vagy a boldogság. Ugye most már érted?- bólintottam. A Föld. Azt mondta h a Földön. Ha nem ott vagyunk, akkor hol?
- Hol vagyunk?
- Coleum-ban lévő házamban, de holnap miután bemutattunk a szüleidnek, velük fogsz élni, és Haniel fog téged kiképezni a harcra.
- Mit kell majd tennem a harcban? - borzongtam meg. Eddigi nyugis életemet egy csapásra elvesztettem. Most egy háború közepén vagyok, ahol az angyalok - akikben eddig nem hittem - belém helyezték az összes reményüket.
- Le kell győznöd Lucifert és vissza kell zárnod Pragaras-ba, ahonnan megszökött. Az angyalok fognak rád hallgatni.
- Coleum? Pragaras? Hol vannak ezek?
- Te úgy ismered, mint a Menny és a Pokol. Coleum az ősi latin nyelvből ered. jelenti még felvilágot, halhatatlanságot, megdicsőülést, Mennyet, Istent megillető tiszteletet. Pragaras a Poklot jelenti litván nyelven. Haniel zárta be oda, mikor az elárulta a Teremtőt, de Lucifer kiszabadult és háborút inditott. Sokkal erősebb lett és Haniel nem elég erős ahhoz, hogy visszazárja.
- És mi van a testemmel? Amikor Nathaniellel találkoztam, éppen álmodtam, a testem pedig a New York-i házamban volt. Most is ott van?
- Mikor elájultál, automatikusan visszakerültél a testedbe és mi, a házadból hoztunk ide. Én, Nathaniel, és Gabriel.
- Azt hiszem fogynom kéne, ha három erős férfi is kellett ahhoz, hogy elhozzanak - próbáltam viccelődni, ami egy széles mosolyt csalt Raphael arcára.
- Olyan könnyű vagy, mint egy tollpihe - és mintha bizonyítani akarná igazát, felkapott és a levegőben elkezdett pörgetni. Hangosan nevettem és ő is nevetett. Hiányzott ez a fajta könnyedség.
- Ne, Rapha! Tegyél le! - visítottam nevetve. Már ő is hangosan nevetett. Aztán elkezdett csikizni.
- Ne! Nagyon csikis vagyok - csapkodtam a karját, de ez nem hatott.
- Csak akkor ha megígéred, hogy nem akarsz lefogyni - fenyegetett nevetve.
- Ígérem, ígérem!!
- Esküdj!
- Esküszöm - kiáltottam szórakozottan. - Csak tegyél már le!
Azt hiszem, Raphael a 'tegyél le!' utasítást úgy értette 'dobj le'. Ledobott az ágyra, de túlságosan magasról és nagyon a szélére, ugyanis visszapattantam, és leestem a földre nagyot koppanva. Raphael odalépett hozzám és fürkészően nézte az arcomat sérülés után. Igyekeztem nagyon komoly és fájdalmas arcot vágni.
- Rapha,fáj...nagyon fáj - nyögtem fel és a visszatartott nevetéstől könnyben úszott a szemem, ami pont kapóra jött, mert úgy tűnt a fájdalom miatt vannak ott.
- Hol fáj, Beth? Gyógyító arkangyal vagyok, tudok segíteni - nézett rám aggódva, annyira, hogy már majdnem megsajnáltam. De csak majdnem. - Sajnálom, hogy dobáltalak.
- Borzasztóan fáj - préseltem ki egy könnyet a szememből.
- Mid fáj? - komolyan ránéztem és tátogtam egy kicsit, mintha a fájdalom elvitte volna a hangomat, majd szép lassan elkezdtem beszélni.
- Az fáj Rapha, hogy...
- Mi fáj? - nézett rám sürgetően.
- Az, hogy nem tudod...
- MIT NEM TUDOK???
- Hogy mit jelent az, hogy tegyél le - kirobbant belőlem a nevetés ésúgy néztem Raphael bosszankodását.
- Borzalmas vagy - mosolygott rám gyengéden. - Magadra hagylak, hogy pihenhess egy kicsit és reggel érted jövök, és bemutatlak majd a szüleidnek, de előtte még Gabrielnek is. Ő ismer téged. Figyelt és vigyázott rád - mondta, majd felsegített míg én lefeküdtem az ágyra Ő lekapcsolta a lámpát.
- Jó éjt, arkangyal!
- Jó éjt, Hercegnő! - majd kiment a szobából.
És ekkor rájöttem valamire. Bízok benne. Bízok Raphael-ben. Alig egy napi ismeretség után, úgy éreztem, mintha már évezredek óta ismerném. Gondolataim másfelé terelődtek. Reggelre valószínűleg, lesz két hatalmas szárny a hátamon, a barna tincseimet, aranyszőke fürtök cserélik le. A szüleimnek tetszeni fogok? Remélem. Nagyon szeretném megismerni őket, de egy kis tartózkodás is volt bennem. Ahogy egyedül maradtam, ismét betört Nathaniel a gondolataim közé és bár Rapha, segített egy kicsit megfeledkeznem róla,  a sötétség minden emléket levetített csukott szemeim előtt, míg végül rá gondolva merültem mély álomba, életem egyik legmeghatározóbb napja előtt.

Aztaaa :DDDD

Aztaa már majdnem 100 megtekintés van az oldalon :DDD
Meglepett, nem tagadom. Nagyon köszönöm. Légyszi iratkozzatok fel, hogy tudjam van-e olyan akit érdekel a történetem.
Már írom a következő részt, csak ezt egy kicsit nehezebb, de azért meg fogok vele birkózni. ;)))

Infók+koszonet

Huhh hát hogy is kezdjek bele? :)) Tegnap előtt csináltam a blogot és máris 26 megtekintő van. Lehet, hogy van olyan blog ahol ez nem számít soknak, de nekem rengeteget jelent. Arra kérlek titeket, hogy iratkozzatok fel és ha van valami ötletetek akkor azt osszátok meg velem. :))) Szeretném, ha minél jobb lenne ez a blog, szóval szeretettel várom a véleményeket.
A részek. ahogy készen van egy már rakom is fel. Nyár van gyakran jönnek majd a részek. ;)))

Chapter 2 I'm not a seraph! Or does it?

Azt mondták, hogy a sötétségben nyugalom lesz, hogy elfelejted a gondjaidat, hogy csak a békére koncentrálsz. Nos, ez nem igaz. Az összes gondom előjött, és mindenre figyeltem csak  a békére nem. Azon gondolkoztam amit a titokzatos barátom mondott. Hogy lehetnék én két szeráf gyermeke? először is; nekem vannak szüleim. Vagy legalábbis voltak. Emberek. Másodszor; nincsen se szárnyam, se semmilyen erőm. Harmadszor; - ami a legfontosabb - szeráfok nem léteznek. De akkor miért mondta volna? Miért mondta azt, hogy ő a 4. szeráf? Mi az az éjszülött? És miből gondolja, hogy én vagyok az??? Mármint, igaz, hogy én éjszaka születtem, talán épp éjfélkor. Az is igaz, hogy 17 éves vagyok, sőt nemsokára 18. De ismétlem˙(!) nekem vannak szüleim. Vagyis... voltak. Mielőtt meghaltak. Ahogy rájuk gondoltam ismét elfogott a szomorúság. Gyorsan eltereltem a gondolataimat. Ha valóban szeráf lenne, akkor hol van a szárnya? Azt mondta, hogy a szeráfoknak két hatalmas szárnyuk van. Mellesleg, ha én is az lennék, nekem hol van? El sem hiszem. Már majdnem 1 éve ismerem, erre képes ilyet hazudni nekem. Erről eszembe jutott a szülinapom. 2 nap és betöltöm a 18-at. Egyedül ünnepelek majd a nagy házba. Igazi barátom egy sincs,  csak olyan akivel elvagyok. De velük semmit nem tudtam megbeszélni. Ráadásul az érettségi óta nem is találkoztam velük. Mióta elkezdődött a nyár senkivel nem beszéltem. A szüleim rám hagyták mindenüket. Gyámot nem kaptam, hiszen mindjárt itt a 18. szülinapom. Az első egyedül. A szüleim nélkül. Csak rájuk számíthattam. Fenébe! Már megint rajtuk agyalok. Nem tudtam őket meggyászolni, csak elfojtottam magamban, mint a többi érzéseimet. Félek, hogy egyszer kirobban belőlem és mindenkit aki körülöttem van, felégetek. Miket is beszélek?! Nem maradt senkim. Az egyetlen aki velem volt egész eddig, az az idegen volt. De most őt is el fogom veszíteni. Hiszen, biztos ezért találta ki ezt a kis mesét. Tessék, már úgy beszélek, mintha valóságos is lenne. Hangfoszlányok törték át a sötétséget. Engem szólongattak. Már éber voltam, de a szemem még csukva volt. 

- Bethany! Kérlek ébredj fel Beth! - az idegen hangja. 

- Ő Bethany Force? - ez a hang számomra ismeretlen volt. Féltem. Rettentően féltem. Puha ágyat éreztem magam alatt. Hol vagyok? Megpróbáltam kinyitni a szemem, de az éles fény miatt vissza kellett csuknom. Ismét megpróbáltam, ám ezúttal sikerült is, mégis azt kívántam bár ne tettem volna. Nem csak arra gondoltam, hogy kinyitottam a szemem. Hanem arra is, hogy megkérdeztem azokat. Hisz akkor most a mezőn ülnék az ölében. Nyugodtan beszélgetnénk. De nem. Ami volt, már elmúlt. Nem lehet rajta változtatni. Egy szobában voltam. Egy hatalmas franciaágyon. Puha ágynemű volt felhúzva, a párnákba belesüppedtem. A szoba olyan volt, mint egy királyi lakosztály. Csak itt aranydíszítések helyett, fehér volt minden. Hófehér. Ekkor besüppedt az ágy mellettem, mire odanéztem. Az idegen volt ott, mellette valaki akit még soha életembe nem láttam. Ijesztően nézett ki. Termete magas és izmos. Tekintete erőt és bölcsességet sugárzott, mégis alig nézett ki többnek 27-nél. Ahogy végignéztem rajta megakadt a szemem valamin amitől jeges félelem kúszott fel a hátamon. Hideg, jeges félelem. A férfi lapockáiból két hatalmas szárny nyújtózott. Szemkápráztató volt. Tartottam tőle, de valahogyan meg is nyugtatott. Úgy tűnik észre sem vettek. Halkan beszélgettek.

- Ő az? - a szárnyas.

- Igen - bólintott a másik.

- Rajta van a nyaklánc. 

- Tudom, ezt még Uriel adta rá, mielőtt elküldtük őt az emberek közé. 

- Urielről jut eszembe... Mikor találkozik majd a szüleivel?

- Muszáj megvárnunk a 18. születésnapját tudod jól. Az két nap múlva lesz. Szerintem utána mutassuk be nekik. 

- Segítsek felkészíteni Őt? 

- 2 nap alatt nem sok mindent tudunk csinálni, szóval inkább csak meg kellene nyugtatni, hogy ne féljen annyira közöttünk. 

- Igazad van... Felébredt - nézett rám átható zöld szemeivel. Nyugodtság járt át mellettük. Mert az angyal (még mindig nem bírom felfogni, hogy léteznek) közelében is nagyon nyugodt vagyok. A rejtélyes idegen hozzám sietett, én pedi nem is tudtam melyik kérdésemet tegyem fel először, így hát egyszerre tudakozódtam.

- Mi a neved? Mi az Ő neve? Miért vagyok itt? Hogy érti azt, hogy bemutatni a szüleimnek? Kicsoda Ő? Mi olyan nagy dolog a nyakláncomon? Mi lesz a 18. szülinapomon? És a legfontosabb; igazat mondtál? Mármint a szeráfokról meg a többiről - pontosítottam. Mindketten csodálkozva néztek rám, majd észhez tértek. Az angyal szólalt meg legelőször.

- Raphael vagyok, a gyógyítás angyala. Arkangyal - mutatkozott be - ezek szerint - Raphael.

- Raphael a legjobb barátom, évmilliók óta. Az én nevem Nathaniel és mint mondtam tegnap, a 4. szeráf vagyok. 2 nap múlva be kell, hogy mutassunk a szüleidnek. Ők Uriel és Haniel, a két legerősebb szeráf. Azért vagy itt, mert elájultál, és el kell lassan kezdened a kiképzést, hogy remek harcos legyél. A nyakláncod különleges. Szimbolizálja a jót és a rosszat, a sötétséget és a fényt Az ellentéteket.  Védelmez téged a démonoktól, emellett önmagában is hatalmas ereje van. De már a te lényedhez tartozik. Igazat mondtam tegnap mindenről. Azt viszont nem mondhatom el, hogy mi lesz a születésnapodon - nézett rám komolyan.

- Hogy értetted azt, hogy én vagyok az éjszülött? - úgy döntöttem, hogy bár belülről ezerféle érzés fojtogat, majd később borulok ki amikor már egyedül leszek. 

- Te vagy az az angyal, akiről a jóslat szól.

- Nem tudom, hogy teljesen megvakultál-e vagy mi van veled, de nézz a hátamra! Ha nem vetted volna észre nincsen szárnyam, se semmilyen erőm - mutattam rá a lényegre, de mintha ez nem is érdekelte volna, csak összenézett Raphael-re. Mintha némán beszélgettek volna. Eddig azt hittem, ilyet csak a nők tudnak. Hosszas pillanatok után Raphael szólalt meg.

- Erről egyelőre nem mondhatunk semmit - szeme sajnálatod tükrözött, amit nem tudtam hova tenni. Rettenetesen össze voltam zavarodva, nem értettem még most sem. Újra Nathaniel-re néztem, erről eszembe jutott, vajon velem is csak azért volt, hogy a közelemben legyen? Hogy kiképezzen? Az a sok szerelmes szó csak ezért volt? Az ölelések, a csókok, a szeretet, mind csak hazugság volt? Elárulva éreztem magam. Mi van ha itt is van egy barátnője? Csalódtam. Mérhetetlenül szomorú lettem. Könnyeim előakartak törni, de nem engedtem. Nem sírhatok, egy szeráf és egy arkangyal előtt. Nem mutathatok gyengeséget. Minden próbálkozásom ellenére is, úgy tűnik az arkangyal észrevette, mert odajött hozzám és vigasztalóan megsimogatta a karomat. Nathaniel idegesen pillantott arra a pontra, ahol összeért a bőrünk. Féltékeny volt? Ki van zárva. Hisz nem is szeret. Csak átvert. 

- Magatokra hagylak - mosolygott rám kedvesen. A szeráfra nézett - Nem láthatja meg őt senki, amíg nem mutatjuk be.

- Tudom - bólintott. Kettesben maradtunk. Csak én és Ő. - Mi a baj, Beth? Miért sírsz?

- Csak egy kérdést válaszolj meg! Hazudtál? 

- Már megbeszéltük, hogy igazat mondtam.

- Nem arról - nyeltem nagyot, de a gombóc még mindig a torkomban volt - Hanem amikor azt mondtad, hogy szeretsz. Amikor legelőszőr találkoztunk, hazudtál?

Csendben volt. Azt hittem nem fog válaszolni, aztán rájöttem, hogy jobb lett volna ha nem válaszol.

- Igen... - folytatni akarta, de közbevágtam.

- Hagyj magamra!

- De...

- Egyedül akarok lenni - néztem félre. Már csak az ajtó csapódását hallottam, ezáltal utat engedtem a könnyeimnek. Egyedül maradtam. Újra. Lábaimat felhúztam mellkasomhoz és keservesen sírtam. Elárulva éreztem magamat. Megalázva. Mert hittem neki. Hittem benne, hogy valaki tud engem szeretni. Csak ismét pofára estem. 

Chapter 1 Visions

Este izgatottan feküdtem le aludni. Újra látom Őt. Újra érzem ölelő karjait magam körül. Újra érzem forró csókjait. Épphogy lehajtottam a fejemet a párnára már aludtam is. A már jól ismert mezőn tértem magamhoz, ahol még sütött a nap. Körbenéztem, de nem láttam őt sehol. Már kezdtem kétségbe esni, hogy nem jön, mikor két kar fonódott a derekam köré. Boldogság járt át, amint megéreztem a közelségét. Megfordultam ölelésében és a nyakába ugrottam. A közelében nyugalom járt át. Elfelejtettem minden gondomat.

Mégis eszembe jutott valami, ami már hetek óta nem hagy nyugodni. Miért pont a szülinapom éjszakáján bukkant fel először? Miért mesél az angyalok történelméről? Miért éppen nekem? Hiszen nem is léteznek angyalok. Vagy mégis? Mielőtt találkoztam ezzel a titokzatos fiúval nem hittem benne. De most bizonytalan vagyok ezzel kapcsolatban. Meg is jegyeztem magamnak, hogy ma mindenképp meg kell tudnom tőle ezeket. 

- Hiányoztál, Beth - csókolt meg. Habozás nélkül viszonoztam.

- Te is nagyon hiányoztál - mondtam volna a nevét is de nem tudtam. - beszélnünk kell - néztem rá komolyan. 

- Rendben - egyezett bele látszólag könnyedén, de a szemében, mintha egy kis félelmet véltem volna felvillanni. csendben letelepedtünk a fűbe, ő pedig az ölébe húzott és szorosan ölelt, miközben szeretetteljesen nézett rám. Odabújtam a mellkasához és elkezdtem azt, ami már hetek óta nyomaszt.

- Miért csak az álmaimban vagy jelen? Miért pont a szülinapom éjjelén jelentél meg? Miért mesélsz az angyalokról? Ki vagy te? Ki vagyok én?

Teste megfeszült és szótlanul ült. Arra számítottam semmit nem fog mondani, de ekkor nagy levegőt véve belekezdett.

- Az egyházi hagyomány szerint a kilenc angyali rend három hierarchiába sorolható. 1.hierarchia: szeráfok, kerubok és trónusok. Ők állnak Istenhez a legközelebb; 2. hierarchia: uralmak, erősségek és hatalmasságok. Ők közvetítenek az első és harmadik hierarchia között. 3. hierarchia: fejedelemségek (az uralkodók, törzsek, népek békéjére felügyelnek szerk. megj.), arkangyalok (főangyalok), és őrzőangyalok. Az utóbbiak a mindennapi élet során segítik az embereket. Ők állnak legközelebb az emberekhez, és ők közvetítik Isten parancsait. A szeráf szó a megemésztő, elégető, elnyelő tüzet jelentő száraf igéből származik, tehát tüzes, izzó, elégető, megemésztő lényt jelent. A legtöbb teológus szerint Isten jelenlétének, szentségének közvetlen őrei. Ha Isten útra kel, jelenléte lejön a Földre, akkor sem hagyják el, hanem e négy lény hordozza, veszi körül, mint afféle „testőrök”. Tehát négy szeráf létezik, és Isten testőrei. Viszont az emberek rosszul tudják. Csak akkor kísérik el Istent a földre ha a Teremtő megkéri őket. Szintén téves elképzelés az, hogy a szeráfoknak hat szárnyuk van. Két hatalmas szárnyuk van. Lucifer Isten legfőbb arkangyala volt, mígnem fel nem lázadt. A mellé állt angyalokat hívjuk démonoknak vagy bukottaknak. Isten angyalai és Lucifer között háború dúlt, Isten mégsem szólt bele. csak egy jóslatot hagyott hűséges követőinek.  Az éjszülött lesz az angyalok sorsa. Rajta áll melyik oldal kerül ki győztesen az Ütközésből. Aztán nem sokkal később megszületett egy gyermek. Egy különleges leány. Két szeráf gyerekeként. Az első aki valaha létezett – nem értettem miért meséli el nekem mindezt, és hogy ennek mi köze hozzám, de inkább kivártam a végét – Pontban éjfélkor született. Most tizenhét éves és úgy hisszük ő az éjgyermek akit keresünk… - itt közbe szóltam, mert nem értettem.

-       Hogy érted, hogy hiszitek? Te és az angyalok? – hitetlenkedtem.

-       Hallgass végig – nézett rám kedvesen. – Tehát 17 éve megszületett a várva várt szeráf, így mostantól 5 szeráf van. A gyermek a legerősebb, hisz a két legerősebbnek a gyermeke.  És most jön arra a kérdésedre a válasz, hogy ki vagyok én. Én vagyok… - látszott rajta, hogy habozott, de végül egy levegővétel kíséretében kimondta, azt, hogy kicsoda ő és ki vagyok én. – a harmadik szeráf. vagyis a negyedik, mert most már az éjgyermek az első. Te vagy az éjgyermek – nézett mélyen a szemembe. Még felfogni sem volt időm máris folytatta. – Igazából, nem az álmaidban vagyok, hanem a köztes helyen. Ez a hely köti össze a Földet, a Mennyel és a pokollal. Fel kéne készítenem téged a háborúra, de nem bírtalak. Túl ártatlan vagy ahhoz. de most, hogy mindent tudsz már el kell kezdenünk a felkészülést.

Ez a hirtelen sok információ elnyomott minden zajt. Éreztem, hogy a sötétség bekúszik a látóterembe, mégis a rengeteg gondom mellett azon gondolkoztam, hogy komolyan el lehet-e ájulni. Még hallottam, hogy a rejtélyes idegen szólongat, majd elnyelt a sötétség.

Prológus

Hiányzik. Őrülten hiányzik. legszívesebben fel sem ébrednék reggelente. Hisz az álmaimban velem van. Engem csókol, engem ölel, engem szeret. Olyan valóságos az álom. Néha azt hiszem nem is álmodom. Amikor megcsókol vagy megölel... úgy érzem repülni tudnék. Álmaimban általában egy mezőn vagyunk, de néha elvisz különböző helyekre. Mindig kettesben vagyunk. Egyvalamiben biztos vagyok. Ez egy köztes állapot. Álom és valóság között. A rejtélyes fiú teszi ezt. Biztos vagyok ebben. Van benne valami különleges. Valami veszélyes. De szeretem. Imádok vele beszélgetni. Velem gyengéd, de érzem, hogy valójában nagyon erős szellemileg és fizikailag egyaránt. Mellette boldog vagyok. Kimondhatatlanul jól. Ő meg tud nevettetni. Tudom. Tudom, hogy félnem kéne tőle. De nem bírok. Még sosem láttam a valóságban. Viszont abban is biztos vagyok, hogy nem csak én találtam ki. A gyönyörű barna fürtjei. A csodálatos kék szeme. A szemkápráztató mosolya. Tökéletes. Esténként korán lefeküdtem, és most, hogy elkezdődött a nyár későn kelek, csak miatta. Nélküle ürességet érzek, mintha hiányozna az egyik felem.

Aztán jön a rideg valóság. Felébredek.